Sleeping Dogs Definitive Edition

Platform: Playstation 4

Korhatár: 18 év felett

Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar.

Stílus: Open World

Raktáron

Alacsony készlet!

5 999 Ft‎

  • Használt

Információ

Sleeping Dogs Definitive Edition

Újgenerációs konzolokra is megjelenhet az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb nyitott világú akciójátéka, avagy a Sleeping Dogs, amelyben a hongkongi alvilágot ismerhetjük meg egy rendőrnyomozó oldaláról, aki azt a feladatot kapja, hogy épüljön be az egyik bandába és belülről szabotálja a bűnszervezetet.

Természetesen ahhoz, hogy hősünkkel eljuthassunk a Triád legmagasabb szintjeire, bizonyítanunk kell rátermettségünket, vagyis meg kell másznunk azt a bizonyos ranglétrát. Ennek köszönhetően a Sleeping Dogs Definitive Editionben fokozatosan haladunk előre, miközben szabadon felfedezhetjük Hong Kong virtuális mását, a főküldetések mellett mellékes teendőket vállalhatunk, feladatainkat nagy bunyókkal rendezhetjük le, de csak úgy, mint a GTA-sorozatban, lehetőségünk lesz a magunk feje után is menni.

Sleeping Dogs Definitive Edition ráadásul az alapjáték mellett most rengeteg extrával is szolgál, hiszen 24 letölthető tartalmat kapunk mellé, ezen felül pedig megszépült 1080p-s küllemet, illetve finomhangolt játékmenetet is.

Kapcsolódó termékek

6 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 18 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: FPS / Horror

3 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 3 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Verseny

2 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 18 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Open World / Nyitott Világú

4 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 18 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: FPS

5 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 18 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: FPS

Nincs készleten
6 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 3 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Szimulátor

4 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 16 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: MMO

11 990 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 12 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: RPG

5 990 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 18 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Akció

5 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 18 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: TPS/Akció

3 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 18 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Akció

Nincs készleten
7 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 18 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Open World / Nyitott Világú 

6 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 18 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Kaland

3 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 18 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: FPS

3 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 16 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Open World / Nyitott Világú

3 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 16 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Open World / Nyitott világú

5 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 16 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Verekedős

4 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 18 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Open World / Nyitott Világú

2 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 18 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: FPS

Nincs készleten
3 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 12 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Ügyességi

4 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 7 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Kaland

Nincs készleten
7 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 7 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Kaland

5 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 7 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Kaland

6 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 7 éves kor felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Kaland

Nincs készleten
5 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 7 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Kaland

6 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 7 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Gyerek / Kaland

5 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 7 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Kaland

6 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 7 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Kaland

Nincs készleten
7 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 16 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Kaland

3 999 Ft‎

Platform: Playstation 4Korhatár: 7 év felett Jótállás: új: 12 hó, használt: 3 nap csere és visszav. gar. Stílus: Kaland